2010. szeptember 3., péntek

Kicsit megkésve

Elsején szerettem volna feltenni ezt a képet, így lett volna stílusos. Technika közbeszólt. De nem hagytam magam!
S az iskolakezdés izgalmai azért még nem ültek el teljesen, ezért még meg merem mutatni.

Ez az abc akkor készült, amikor Imikém elsős lett. Nagy naivan megkérdeztem leendő tanító nénijét hímezzek-e valamit. Teljesen meglepett, hogy abc-t kért. Egész nyáron főtt a fejem, végül egy újságban találtam megfelelőt, de azt át kellett komponálnom. A betűk aljában csészék voltak és az egész minta díszítése teás volt.
Átalakítás után tetszetős képet kaptam.

Még kongréra hímeztem, volt otthon egy méretre megfelelő darab sárga színben. A betűknél a kékre esett a választásom, így lett mutatós. A fonal puppets, kódját nem tudom, szemre választottam.

Imike már nem abba az iskolába jár, ezért elhoztam haza a hímzést.
A varrás nem engem dicsér.

Dorka

2010. szeptember 1., szerda

Barokk pár

Virágtündér után levezető szösszenet ez a páros. Nagyon tetszik. Szinte kiabál kis ovális flexi után, remélem bele is fér majd...

Panamára hímeztem dmc 3799 fonalával.

A képet egy blogban találtam, sajnos már nem emlékszem kinél. Ezért így ismeretlenül köszönöm meg neki a lehetőséget!

Eredetileg abc-t szerettem volna feltenni szeptember elsejére való tekintettel, csak nem tudtam átvarázsolni a telefonról. Sebaj, majd legközelebb.

Dorka

2010. augusztus 23., hétfő

Rózsatündér

Végre készen van! Hirtelen ötlettől vezérelve mindent félretéve nekiálltam. Hát ilyen lett!

Érdekességképpen felteszem az eredeti grafikát:

... és a kit borítóját:
A grafikát az interneten találtam, de már nem emlékszem hol.

Szerintem szebb a hímzett változat szebb, mint az eredeti kép. Az összes többi virágtündérnél fordítva van.

Több terven is van, mindenképpen tűvégre kapom mindet s majd mutatok. Az teljesen biztos, hogy Tatty Teddy-t hímezek Imikémnek, már régen ígérem.

Dorka

2010. augusztus 5., csütörtök

Ajándékot kaptam!

Megérkezett hozzám Szisze PIF ajándéka!
Annyira gyönyörű! Olyan szép! Kicsit ömlengős lesz ez a bejegyzésem, mert annyira boldog vagyok és nem találok szavakat!

A csomagban lapult egy csodálatos hardangeres kép. Tátva maradt tőle a szám! Gyönyörű, finom munka, teljesen lenyűgöz. Mindig úgy megyek, hogy szem előtt legyen és csak nézhessem és nézhessem.
Óriási meglepetés volt az ajándék többi része: négyféle, csodálatos hímzővászon. Eddig csak simogattam őket, ma már boldogan színezgetem magamban, mit is fogok hímezni rájuk.
Jaj, de boldog vagyok!
S mindet megkoronázta Szisze kedves sorait tartalmazó levélke.

Drága Szisze nagyon köszönöm!

Dorka

2010. július 27., kedd

Atalie szívek újra

Születésnapi ajándékba készült ez a kis minta a szokásos 35 coutos anyagomra. Egyszerűen elbűvölt a minta anyag és a fonal tökéletes harmóniája. Nagyon kedvenc lett, biztosan megcsinálom magamnak!
Imádom Atalie mintáit (is)!

Mielőtt még elfelejteném: tga pomegranate fonalával készült.

Dorka

2010. július 22., csütörtök

Kristálylakodalom

Ma ünnepeljük a kristálylakodalmunkat. Erre az alkalomra illik ez a gyönyörű minta.


Dorka

2010. július 20., kedd

Angyal újra

Végre készen van! Ilyen lett. Most koptattam az elmaradásaimat, de pillanatnyilag valami újra vágyom. Éppen ezért elkezdem a dmc rózsa tündérét. Hmmm...

Dorka