2011. március 28., hétfő

Csokornyi tavasz



Már nyílnak a vásznon a tarka virágok...

Rózsaszínben pompáznak, már nagyon vártam a tavaszt. Ki vagyok éhezve a napsütésre, színekre.
Koptattam a félbemaradt Beatrix Potter Sal-t, de elfogyott a fonalam. Többször áttúrtam a fonalaimat, mert biztos voltam benne, hogy annak idején megvettem a szükséges mennyiséget. Sajnos nem találtam, ezért elővettem egy másik félbemaradt művet. Szintén elfogyott az egyik fonalam...
Kénytelen voltam megrendelni, de pár napig bírtam csak tű nélkül s belevágtam ebbe a gyönyörűségbe. Már nagyon vágytam kihímezni s íme itt van!
Nekem a végeredmény kicsit csalódás lett. Kicsit fakónak találom a színeit, pedig a dobozban a motringok csak úgy ragyogtak.
A tulipános párja is kész lesz majd, amint félkészeim száma kicsit csökken.


Dorka

2011. február 10., csütörtök

Mesélek






Kezdem az elején, sok mindent szeretnék elmondani.
Kedves hímzős barátnőmnek készítettem a fenti kis tűpárnát. Hosszas töprengés után döntöttem a minta mellett, úgy éreztem, tetszeni fog neki. Szép kis zsákocskába rejtettem, került még mellé szatén hímzőfonál, marcipános szaloncukor és kézkrém. Boldogan láttam, hogy sikerült örömet szereznem! Ez volt a célom!

S viszontleptek! Nagyon nem is számítottam rá. Nagyon-nagyon örültem ezeket a csodákat rejtő csodáknak!

Nagyon szépen köszönöm Márti!



Ünnepek előtt, alatt és után ezt a képet bökdöstem. Csillámos piros 22-es vászonra hímeztem egy szállal egy szálon dmc fehér fonalával. Kiabált egymásért a minta, anyag és a szín! Engem teljesen elvarázsolt. Fehér szegély kap majd és akasztót, így fogja díszíteni lakásunkat advent idején.

Izgalmas napokon vagyunk túl: félévkor beadtuk a jelentkezési lapokat. Sokat töprengtünk , most pedig izgulunk, hogy felvegyék a megjelölt iskolába. S január közepén megünnepeltük a leendő középiskolás 15. születésnapját. Megkapta Karl May Winnetou című könyvét, most indián lázban ég.

Most pedig egy régi kedvencet vettem elő. Le sem teszem, csak készen. Jelenleg így áll:


Tavaly sikeresen elkezdtem, idén folytatni fogom a felhalmozott félkészek befejezését. Már csak négy van!

Időközben új szerelemre találtam: két hónapja hastáncra járok. Boldog izgatottsággal mesélem nektek, hogy a fél év múlva lesz kis csoportunak fellépése és rám feltétlenül számítanak! Sőt, szólót is fogok táncolni!
Héten indult társastánc tanfolyam, természetesen ott a helyem! Megkérdeztem Imikémet lenne-e kedve velem táncolni. Van, ezért ő a párom és sokszor megbeszéljük milyen jó is az, ha valaki megtanul táncolni.
Úgy belelendültem a mesélésbe, lassan megtölt egy kötetet... :)
Legközelebb folytatom.

Mindenkit ölelek:



2010. december 27., hétfő

2010. december 16., csütörtök

Hóember


Szépen esett a hó, ezért építettem egy hóembert. Szeretem.




2010. december 8., szerda

Téli táj



Már tavaly szerettem volna elkészíteni ezt a képet, nem sikerült. Most elővettem és lőn! Őszintén szólva, nagyon nem volt kedvem az eredeti felirathoz, ezért biztos voltam benne, hogy átalakítom. Hímzés közben hirtelen ránézve beugrott ez a versidézet és rögtön tudtam: Ez!

Sikerült Misi Mókust varázsolnom középre, csak úgy, spontán.

Nektek hogy tetszik?


2010. december 6., hétfő

Mikulás




HO-HO-HO!
Csizmákat az ablakba!




Kicsit kreatív voltam ennél a mintánál. Egy szállal hímeztem, de a szakállát kettővel, így szerintem tökéletesen térhatású lett. A csomag masniját pedig margaréta öltéssel csináltam, a csomó francia csomó és a lelógó szál egyszerű hosszúöltés. Nekem nagyon tetszik így. Még nem döntöttem el mi legyen a végső formája. Talán mikulászsák?


2010. december 3., péntek

Lickle Ted




Imikémnek ígértem egy hímzést, erre a mintára esett a választása. Nagyon igyekeztem, hogy a névnapjára kész is legyek vele.
Sikerült!
Nagyon örült neki!

Most, advent idején karácsonyi, illetve téli képeket hímezgetek. Már néhány mutatni valóm van is!